|
Somogy megye a Dél-Dunántúlon, a Balaton és a Dráva között helyezkedik el. 6036 négyzetkilométernyi területével az ország legnagyobb megyéi közé tartozik: nagysága szerint az ötödik. Az ország összterületének mintegy 6,5 százalékát foglalja magába. Észak–déli kiterjedése jelentős: meghaladja a 120 kilométert. Kelet–nyugati irányban a legszélesebb részén eléri a 80 kilométert, ezzel is magyarázható, hogy természetföldrajzi viszonyaiban változatos. Északon Veszprém, északkeleten Fejér, keleten Tolna, dél-keleten Baranya megye, délen Horvátország, nyugaton pedig Zala megye határolja. A megye szomszédos környezete minden tekintetben sokszínű. Somogy az ország egyik legdélibb fekvésű megyéje. Az ötven- és százéves átlagokat tekintve a napsütéses órák száma a megye délnyugati sarkában 1800–1900, a megye területének nagy részén 1900–2000, Siófokon és a Sió völgyében 2000–2100 óra körül alakul évente. Somogy az ország ötödik legnagyobb megyéje. Területe 6036 km2, lakónépessége 334 ezer fő. A népsűrűséget tekintve a legritkábban (55 fő/ km2) lakott megyék közé sorolható. Az ország 3135 településéből 245 Somogyban van. Somogy földrajzi elhelyezkedése és fekvése elsődlegesen országhatár-mentiségében ragadható meg, de délnyugat-északkeleti irányban megnyúlt alakja miatt egyes területeit tekintve részben központi fekvéssel egyaránt jellemezhető. |
|
A megye kedvező természetföldrajzi adottságai nem csak az ember megtelepülésének kedveztek, hanem a balkáni és a közép-európai kultúrák helyi keveredésének is. A felső paleolitikum idején (i.e. 15000-8000) megtelepedett, főleg rénszarvasvadászattal foglalkozó ún. gravetti emberek nyomait, a földbevájt kunyhók maradványait, a csonteszközöket és a kövekből pattintott szerszámokat Somogyban is megtalálták a régészek. A Balatonhoz közeli településen (Ságvár-Likas) készített ásatási naplók a magdaléni kultúrához sorolható, immáron az átmeneti kőkorból származó hulladékokról is megemlékeztek. Amikor a korai bronzkorban a helyi rézkori csoportok összeolvadtak a bevándorlókkal, az utóbbiak fejlettebb földművelésen alapuló gazdasága háttérbe szorított az előbbiek állattenyésztő életmódját. A sírokból nagy mennyiségű bronzból készült munkaeszközt, ékszert – s ami jelezte a döntő változást: fegyvert – ástak ki az archeológusok. Ugyanekkor a helyi bronzöntés is megindult. A régészeti kutatások szerint a La Téne-ből elindult kelták az i.e. VIII. század második felében érkeztek a Dunántúlra. Ez a vaskori népesség, az ún. hallstattiak, a megyében terjedelmes, a dombtetőket kihasználó telepeket hoztak létre, erődítéseket és földvárakat emeltek. A virágzó kelta telepeket és földvárakat a római légiók söpörték el. A kelták hatalmának megtörésében fordulópont volt az, amikor ie. 88-ban a római Scipio Asiagenus legyőzte a scordiscus törzset. A rómaiak – Octavianus vezetésével – azonban csak fél évszázaddal később indítottak hadjáratot Pannonia irányába. I.sz. I-III. században e tájon húzódott Felső- és Alsó-Pannónia határa. Az 546-547-ben – újabb ásatási eredmények tükrében: 527-ben – benyomuló langobárdok a gótokkal és az egykori provincia romanizált lakosságával találkoztak. A langobárdok a Balaton környékén (Vörs) és a megye keleti felében települtek le. A germán törzs, több hozzácsatlakozott néppel, 568 tavaszán elhagyta – átengedve az avaroknak – a Kárpát-medencét. Ezzel befejeződött a különböző germán törzsek majd hat évszázadig tartó uralma. A honfoglaló magyarok az akkori Somogy területén szlávok, germánok és avarok által gyéren lakott vidéket találtak. Eleink 900 táján történt megtelepedését mutatják a Balatonszemesen és Fonyódon feltárt teljes harci díszben, lovukkal eltemetett harcosok, valamint a Tengődön, Törökkoppányban és Vörsön megtalált íjas férfiak, továbbá a honfoglalók középrétegeihez tartozott nők sírjai például Zselickislakon és Sérsekszöllősön. I. (Szent) István, a vármegyerendszer kialakítása során, a somogyi várakat és a hozzájuk tartozott birtokokat királyi tulajdonná nyilvánítva, a környező vidékek központjaivá tette. Ezek sorából kiemelkedett Somogyvár, mely később a középkori megye székhelye lett. A honfoglaláskor itt talált szlávok és avarok mellé a következő néhány évszázadban más törzsek is beköltöztek. Legelőször a besenyők érkeztek, s megyében több helyütt (Balaton déli partja, a Dráva, a két Koppány és a Rinya völgyei) is megtelepedtek. A X-XI. században a mai Kaposvár területe is benépesült. A vármegye két, még I. István által szervezett főesperessége – melynek központja Somogyvár és Segesd volt – a Veszprémi Püspökség fennhatósága alá tartozott. Segesd adott helyet a XIII. század végén a megye első ferences kolostorának. III. Béla uralkodásának első szakaszában hatalma egyik fő támaszának tartotta a János lovagrendet. III. Béla halála után, idősebb fia, Imre örökölte a királyságot. Andrásnak pedig annyi kincs jutott, hogy abból hadjáratot vezethetett a Szentföldre. A herceg azonban hamar felélte ezt a vagyont. Batu kán betörésének hírére, illetve a király hívó szavára Kálmán herceg is hazatért Horvátországból, s útközben magával vitte a somogyi bandériumokat is. A Muhi melletti csapást (1241. április 11.) követően IV. Béla kitörve a tatár gyűrűből, a dalmát tengerpart felé menekülve, Segesdet érintve ért Zágrábba. A befagyott Duna jegén átkelt tatár csapatok 1241-1242 telén Somogy vármegyén is átvonultak, s kegyetlenül kifosztották, pusztították az útjukba esett falvakat. A mohácsi csatavesztés után rövidesen Somogyban is megjelent a török. Bécs ellen vonulva, 1532-ben a fősereg mindvégig a Dráva innenső oldalán haladt Kanizsáig, s onnan Kőszegig. 1543 és 1552 között vonták hatalmuk alá a Balaton délkeleti vidékének nagyobb részét. A török hódoltság alatt Somogy megye középkori építészet értékeinek zöme elpusztult. Több magyarországi várral egyetemben – I. Lipót parancsára – 1702-ben lerombolták a kaposvári várat. Az andocsi barokk templom gótikus szentélye a XIV. század végén épült. Az 1701-ben kirobbant spanyol örökösödési háború költségeit a törököktől elnyomorított somogyi parasztoktól is be akarták gyűjteni a császári adószedők. A XVIII-XIX. század fordulójának legtöbbeket foglalkoztató kérdése – gondoljunk csak a napóleoni háborúkra! – a katonák pótlása volt. A vármegye 1800 szeptemberében döntött az újoncok állításáról. E szerint Somogy egy század huszárt és egy zászlóalj gyalogost szavazott meg. A gyalogság toborzása azonban enyhén szólva, lassan ment. Éppen ezért mind gyakrabban folyamodtak a katonafogáshoz. A XIX. század első évtizedeire nemcsak az antifeudális mozgalmak voltak a jellemzőek, hanem a nemzeti szellem, valamint a kulturális igények megerősödése és térhódítása is. Somogyban a XVIII. század végén élt felvilágosodott nemeseknek (Festetich György, Somssich Pál, Sárközy István) köszönhetően a következő században könnyebben találtak utat a reformkori liberális eszmék. Létrejöttek az első egyesületek. A magyar szabadságharc augusztusban elbukott, s – a győztes jogán – az osztrákok hozzáláttak a Gesamtmonarchie kiépítéséhez. Somogy megye – élén egy megyefőnökkel – a tolnai polgári kerület egyik megyéjeként a soproni katonai kerülethez tartozott. A kiegyezést követő esztendők megteremtették a szocialista munkásmozgalom kialakulásának feltételeit is. Az ipari munkások körében már 1867-ben megfogalmazódott a politikai jellegű munkásegyesületek létrehozásának gondolata. A Dunántúlra érkező Horthy Miklós első látogatásának színhelye a somogyi megyeszékhely volt. A város azzal „érdemelte ki” a különös figyelmet, mert még Budapestnél is vörösebbnek tartotta a fővezér. Mindenesetre Somogy vármegye három kormánybiztost is adott 1919 őszén. Őrgróf Pallavicini György a dunántúli, Gaál Gaszton a Baranya-Somogy-Tolna kerületi, Svastics Nándor pedig a megyei kormánybiztos lett. A világháború, a forradalmak, a munkanélküliség, a szekvesztráció és a trianoni trauma következtében az 1920-30-as években a megye gazdasága lassan fejlődött. A világgazdasági válság a megye iparában jó esetben stagnálást, de inkább határozott visszaesést okozott. Hirtelen megemelkedett a munkanélküliek aránya és – a főispánhoz érkezett nagy mennyiségű kérvény tanúsága szerint – nőtt az elszegényedés. A MSZDP ezért is tartott gyakran Kaposváron gyűlést. 1925-ben alakult meg az MSZMP kaposvári szervezete, melyet 1927 januárjában az alispán feloszlatott. A csoport tagjai politikai tevékenységüket illegálisan folytatták tovább. A rendőrség végül 1933 márciusában letartóztatott tíz kaposvári kommunistát, akiket a pécsi törvényszék börtönbüntetésre ítélt. |
