
|
|
Kaposvári állandó ásványkiállítás | |
Benkő Géza magánkiállítása (Kaposvár Rippl-Rónai utca) | |
|
| |

| |
Kaposváron, a Rippl-Rónai u. 24. sz. alatt 1998. március 30-án, a Kaposvári Tavaszi Fesztivál zárónapján állandó ásványkiállítás nyílt. Jelenleg ez az első és egyetlen földtani témájú magán bemutató hely az országban, melynél a befogadó épület kizárólag e célra tervezték és építék. | |

|
A kiállítás célja, hogy ásványokban és földtani képződményekben nem bővelkedő régió közepén az ásványok világában járatlant a "természet harmadik országával" megismertesse, sőt velük megkedveltesse azt. A kiállításnak szintén célja, hogy a természet- és környezetvédelem sürgősségét hangsúlyozza, s a műemlékekben, s egyéb látnivalókban nem dúskáló Kaposváron a hazai és külföldi idegenforgalom újabb támpontjává lehessen.
A kiállítás a jelenlegi és történelmi Magyarország fontosabb bányahelyeinek jellemző ásványait, ásványtársulásait mutatja be az érdeklődőknek, elhelyezve azt - összehasonlításképp - a világ "ásványtermésének" keretébe.
Az I. emeleti állandó kiállítást 11 nagyméretű vitrinszekrény, 3 nagy üvegvitrin, és 5 falifülke szolgálja, valamennyi saját halogén világítással. | |
Mindegyik szekrényben vannak kabinet méretű, vagy látványos, a nagyközönség érdeklődésére számot tartó, és a gyűjtők, sőt szakemberek figyelmét is felkeltő ritka, vagy különleges megjelenésű, illetve esztétikai értékű darabok.
A több ezres magángyűjteménynek jelenleg 820, többnyire fennőtt kristályos ásványa látható itt. Közülük említésre méltóak a tatabányai mellitek, a sárospataki cinnabarit, a mátraszentimrei szfalerit, a nagylápafői greenockit, a recski halotrichit, tetraedrit, a gyöngyösoroszi cölesztin, fluoritok, ritka nagy kristályú antimonitok és ikerkristályos szfaleritek (="wurtzitok"), az erdőbényei ritka ametiszt és szaponitok, és a pompás rudabányai termésrezek (tömör, ágas-bogas, vázkristályos, dendrites), malachitok, kupritok, azuritok és goethitek. | |
|
| |

| |
Tudománytörténeti jelentőségű a Fizély Sándor felsőbányai bányafőmérnök által 1913-ban ajándékozott faragott festett láda Felsőbánya látképével, 101 általa gyűjtött ásvánnyal, saját kezűleg írt lajstromával és aláírásával, köztük azzal a saját gyűjtésű fizélyittel (a kisbányai Makávé-telérből), az új magyar ritka ezüstásvánnyal, melyet ő fedezett fel, s ezért róla nevezték el ugyanezen év június 13-án az MTA rendes, nyilvános ülésén.
A jövőben a galérián időszaki kiállítások lesznek változatos földtani, ásványtani témakörökben (pl. magyarországi és külföldi csiszolatok, őslénytani stb.) saját és vendég kiállítók anyagából. Ízelítőül a jelenlegi kiállításban is láthatók már zairei malachit csiszolatok, illetve kövületek: magyarországi miocén levéllenyomat, faopálok és a góbi sivatagból származó Hypsolophodon (Dinoszaurusz) tojás. | |
Nyitvatartás: Hétfőtől-Péntekig és Vasárnap: 14-18 ó.
Szombaton: Zárva
Tel.: 82/320-591 Hétfőtől-Péntekig és Vasárnap: 14-18 ó.Szombaton: Zárva 82/320-591 |
Természeti örökségünk | |
A megye természeti értékeit bemutató kiállítás bevezetőjében Somogy megye földrajzi helyzetének, domborzatának ismertetése után annak földtörténeti kialakulásával ismerkedhetünk meg. Négy vitrinben mutatjuk be a földtörténeti korok jellemző kőzeteit és ősmaradványait. A folyosóról nyíló termekben Somogy legfontosabb természetes életközösségei, azok növény- és állatvilága tekinthető meg. Egy-egy nagyméretű, látványosan berendezett dioráma (életkép) mutatja be az egyes élőhelyek - az erdő, a tó, a láp, a homoki erdők és gyepek - élővilágát. A vitrinekben gerinctelen állatok mini életképeiben, préselt növényekben és rovarpreparátumokban gyönyörködhetünk. A gombák formagazdagsága, a lepkék pompás színvilága és a nagyméretű színes fotók megkapóak. Egy további teremben információt kaphatunk a környezetvédelem néhány aktuális helyi problémájáról. Végül a kiállításhoz egy audiovizuális terem is csatlakozik, ahol a somogyi növény- és állatritkaságok mellett természetfilmeket nézhetünk meg. | |
|
| |

| |
|
| |
Somogy megye a Dunántúl legnagyobb megyéje, a Balatontól délre helyezkedik el. Területe: 6036 km2, földrajzilag a Dunántúli-dombsághoz tartozik. Állandó népessége 1998-ban 345 279 fő volt; átlagos népsűrűsége: 56 fő/km2. Természetes határai nyugaton a Zalai-dombvidék, keleten a Mezőföld és a Tolna-Baranyai-dombvidék, északon a Balaton és délen a Dráva. A somogyi táj a Dunántúli-dombság színes, változatos tájegyütteseinek keveréke. A domborzat, az éghajlat, a vízrajz stb. az átmenetet teremtő, elkülönítő és közvetítő hatása a középtájak és szomszédságuk között egyaránt megfigyelhető. A megye északkeleti része, Külső-Somogy lösszel fedett dombság. Itt északnyugat-délkeleti és erre merőleges völgyszerkezeti rendszer alakult ki. Itt található a megye legmagasabb pontja is, a Gyúgy-hát (311 m). |

| |
A megye nyugati részén, a Balatontól egészen a Drávaig, Belső-Somogy homokos síksága húzódik, melyből csak a lösszel fedett Marcali-hát emelkedik ki. A megye keleti területén, a Kapos folyótól D-re a Zselici dombvidéket találjuk, melynek lankás hátai szinte egybeolvadnak a Mecsekkel. E tájhoz tartozik még a Balaton medencéje is, melynek nagy részét a tó foglalja el, míg máshol kiterjedt mocsár- és lápvilág (Kis-Balaton) jellemzi ezt a középtájat. | |
|
| |

|
Az átmenetiség az éghajlati viszonyokban is megmutatkozik. A szomszéd tájakhoz képest kiegyenlítettebb, viszonylag nedves, szubatlanti-szubmediterrán éghajlati jellegű terület, ahol a kelet-európai kontinentális hatás már elmosódottabban érvényesül. Az évi középhőmérséklet sokévi átlaga: 10-10,5 oC. Az évi csapadékösszege: 600-800 mm, mennyisége DNY-ÉK irányban csökken. A megye területét az aprólékosan tagolt felszín, a fejlett völgyhálózat és a nedves éghajlat miatt számtalan nagy és apró vízfolyás, tó, láp teszi felszíni vizekben gazdag vidékké. Itt található hazánk harmadik legnagyobb folyója, a Dráva, és Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton is. A lápok között a leghíresebb a Baláta-tó. Változatos a talajtakaró, túlnyomóan a barna erdőtalajok az uralkodóak. | |
|
| |
Állatföldrajzilag az Illyricum faunakörzethez, növényföldrajzilag a Praeillyricum flóratartományhoz sorolják. |
- vissza -
- vissza -
RIPPL-RÓNAI EMLÉKMÚZEUM ÉS MŰTEREM
| |

| |
7400 Kaposvár, Róma-hegy, Fő u. 10. Tel:+36-82-422-144 | |
NYITVA TARTÁS: KEDD – VASÁRNAP: 10.00 – 15.00, HÉTFŐ SZÜNNAP | |
Honlap |
- vissza -
SZENNAI SZABADTÉRI NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNY
| |

| |
7477 Szenna, Rákóczi u. 2. Telefon: +36-82-484-025 | |
HONLAP |
- vissza -
KUNFFY LAJOS EMLÉKMÚZEUM
| |

| |
SOMOGYTÚR, Árpád u. 22. Tel.:+36-85-327-171 | |
HONLAP |
- vissza -
József Attila Emlékmúzeum
| |

| |
Balatonszárszó, József Attila u. 7. Tel.: +36-84-701-010 | |
HONLAP |
- vissza -
Noszlopy-kúria
| |

| |
Újvárfalva, Noszlopy u. 7. | |
Nyitva tartás: 03.15. – 09.30.: 10–14 óráig, hétfő szünnap | |
HONLAP |
- vissza -
Latinovits Zoltán Emlékkiállítás
| |

| |
Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky u. 5. Tel.:+36-30-301-6733 | |
Nyitvatartás: 04.01. – 10.31.: 10–12 és 14–18 /hétfő szünnap/ | |
HONLAP |
- vissza -
MICHAËL BORREMANS:EATING THE BEARD SZAKÁLLAT ENNI | |
2011. május 14 - 2011. július 31.
Borremans a kortárs európai festészet kimagasló alakja. A közép- és kelet-európai régióban ez az első átfogó kiállítása.
A világhírű művész festményein korunk szorongásaira keres mélylélektani választ. A szürrealista hagyományokat költőien kezelő képi nyelvének fő eszköze a talányosság, a rejtély. Hihetetlenül izgalmas, különös kisugárzású művei nagy hatással vannak nézőjére. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a világ legjelentősebb kortárs múzeumai és gyűjteményei mind rendelkeznek a festő alkotásaival. Munkásságának külön érdekessége, hogy vízióit filmeken is bemutatja, amelyek lassan mozgó képként elevenítik meg a vásznakon látható szimbólum- és jelrendszert.
| |
tovább>>> |
- vissza -
a Szépművészeti Múzeumban | |
A Szépművészeti Múzeum „Múmiák testközelben” című kiállítására és 3D filmjére | |
Ültél már időgépben? Valószínűleg egy darabig még nem is fogsz, de most nincs is rá szükséged, mert több, mint 2 000 évet utazhatsz vissza az időben a Szépművészeti Múzeum „Múmiák testközelben” című kiállításán. Akarsz találkozni egy 2 300 évvel ezelőtt élt emberrel?
| |
Szeretnéd tudni, hogy hogyan éltek, milyen betegségekben szenvedtek, hogyan készültek a halálra és hogyan készítették fel halottaikat a túlvilági életre? Kíváncsi vagy, hogy a XXI. század technikája, hogyan tudja szóra bírni a több ezer éves titkokat? A rendhagyó kiállítás, rendhagyó módon elégíti ki kíváncsiságodat: a 3D nyújtotta virtuális térben megelevenedett több ezer éves leletek egyedülállóan valósághű élményt nyújtanak. Az ókori Egyiptom a maga varázslatos világával, fejlett kultúrájával lassan kitárul előtted, ahogy a négy, eddig sok titkot rejtő múmiát megismered.
| |
Tudtad-e?
A középkorban, de még az újkorban is sok furcsa dologra használták a múmiákat. Például porrá őrölték és festéket készítettek belőle, ez volt a múmiabarna, vagy gyógyszerként árulták. | |
Art on Lake a városligeti tavon / Art on Lake on the City Park Lake
2011. május 24. - szeptember 4. / 24 May - 4 September 2011 | |
Jegyelővétel / Book your ticket online tovább>>>
|
A Városi Képtár - Deák Gyűjtemény szeretettel meghívja | |
...Önt és barátait
a Camera obscurától a party fotóig című fotóművészeti tábor alkotásaiból nyíló kiállításra Székesfehérváron
Városi Képtár emeleti kiállítóterébe
| |

| |
Az alkotásokat bemutatják a fotótábor résztvevői:
Halász Dóra
Klecska Márton
Korompai István
Kovács Diána
Lőrincz Barnabás
Németh Zsuzsanna
Schekk László
Sólyom Lili Anna
Szabó Ádám
Virág Dániel
Zámbó Anna
a kiállítás július 24-éig tekinthető meg |
|
Tibet kincsei kiállítás és rendezvény
| |
A Múzeumok Éjszakája kereteiben, Európa legnagyobb világi buddhista központja ad otthont a Tibet kincsei kiállításnak, amely a keleti buddhizmus szellemi-kulturális örökségét és művészetét mutatja be. Ez a művészet – amelynek legszebb alkotásaiból gazdag anyagot sikerült ezen alkalomra összegyűjteni – egy olyan kultúra gyümölcse, amely egy évezredet szánt arra, hogy megismerje az emberi tudat és a világ működését. A különleges szobrok, tankák (meditációs célú képek) gazdag szimbólumrendszerrel bírnak, a tudat kvalitásait és tökéletességét szimbolizálják. Ezen kívül fotók, filmek sora és egy előadás, valamint tárlatvezetés járul hozzá e különleges, mai napig elzárt és veszélyben lévő kultúra megismeréséhez. A rendezvényt zenei programok színesítik, amelyeknek a központ tágas udvara ad teret. Az éjszaka folyamán a látogatók megismerkedhetnek egy világi buddhista központ mindennapi életével is, bepillanthatnak a meditációs terembe és kérdéseket tehetnek fel tapasztalt gyakorlóknak.
| |
Tárlatvezetés: 18.00 órától 04.00 óráig folyamatos
Programok bővebben:
Kiállítóterem:
A kiállított szobrok és tekercsképek Buddha legmagasabb szintű tanításainak – a Gyémánt Útnak – a meditációs eszközei, a mindenkiben benne rejlő lehetőségek kibontakoztatására szolgálnak. Buddha legmagasabb szintű tanításai szerint lényegében mindenki buddha. Ha megértjük, azt ahogy a dolgok valójában vannak, a félelem nélküli bölcsesség, spontán öröm és az aktív, határtalan együttérzés – lényegi tulajdonságaink – spontán kibontakoznak. A tankákon látható ábrázolások és a buddhaszobrok a meditáció során pontosan ezeket a tulajdonságokat aktivizálják bennünk, abban segítenek, hogy felfedezzük: nem kell semmi külső feltétel ahhoz, hogy boldogok legyünk.
| |
Filmvetítés: Két filmet tekinthetnek meg az érdeklődők:
- Egy 2006-os koppenhágai előadás felvételét, amelyen Láma Ole Nydahl beszél a buddhizmus nyugati fejlődéséről, találkozásáról a 17. Karmapával - Trinli Táje Dordzséval Buddha tanításairól, a Gyémánt Út-meditációkról, és arról, hogy mi döntjük el, hogyan akarunk élni. „A buddhizmus nem más, mint józan eszünkre hallgatni. Erre a legmeggyőzőbb bizonyíték, hogy nem menekülünk az élettől, hanem irányítjuk azt.”
- Illetve egy riportfilmet Buddhizmus a modern világban címmel. A film élethű képet ad a Gyémánt Út buddhizmusról, amely egyre vonzóbb a kritikusan gondolkodó, idealista nyugati emberek számára, akik olyan gyakorlatias és hiteles módszereket keresnek, amelyek könnyedén beilleszthetők mindennapi életükbe. Egy interjút is láthatunk a jógik királyának is nevezett 17. Karmapával, Trinli Táje Dordzséval a tibeti Gyémánt Út buddhizmus szellemi vezetőjével.
| |
Az udvar programjai:
18:00 A buddhizmus Nyugaton – Előadás, ahol kérdések feltevésére is van lehetőség. Előadó: Lahucsky Péter buddhista tanító.
19:00 – 04:00 A kellemes élő kerti zenét kiváló vendégzenészek és dj-k, különböző párosításokban, több műfajon keresztül szolgáltatják.
Vendégeink: Alaitner András - gitár
Á.Szabó Tamás - szájharmonikák
Bakay Márton - hegedű
Császári Gergely - gitár, ének
Nemes János - fúvós hangszerek
Sipos Kata - ének
Dj-k: TanGate, Geisa
Vj: DzsemszBong
| |
tovább>>>
| |
- vissza -
|
A jövő múzeuma | |
Múzeumi szerepek IV.
A Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet konferenciája a Bajor Gizi Színészmúzeumban
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
Hungarian Theatre Museum and Institute
H-1013 Budapest, Krisztina krt. 57.É+36-1-375-1184 Ê+36-1-375-1184/115 ioszmi@szinhaziintezet.hu szinhaziintezet.hu
| |
A között idejének szépsége, hogy kevéssé a válaszoknak, inkább a kérdéseknek kedvez, kompenzálva ezzel kellemetlenebb mellékhatásait. A között a megkérdőjelezhető és megkérdőjelezendő konstellációk ideje. És a múzeum a között állapotában van. Nem csak Magyarországon.
A múzeumot egy Nyugat-Európai szociológiai felmérés szerint az emberek közel 90%-a tartja megbízható információforrásnak, ebből levonható az a nem túl merész következtetés, hogy a múzeum az „autentikus” tudás helye, ahol a neutrális közvetítők segítségével látogató és tárgy (történelem, művészet stb.) „közvetlenül” találkozik.
| |
A Múzeum, azonban egyre kevésbé ilyen hely. Egyre kevésbé a biztos tudás vitrinekbe zárt „kincses doboza”, hanem lehetőség, egyfajta információs „svédasztal”, optimális esetben korlátlan fogyasztással: a kissé suta hasonlat utal az oly igen hangoztatott interaktivitásra, a tárgyakhoz kapcsolódó információk és összekapcsolódási lehetőségük növekvő fontosságára, csakúgy, mint a befogadó megváltozott, sokkal tevékenyebbnek aposztrofált szerepére, illetve a performativitás (hogyan, miért és mit viszünk színre reflektált vizsgálata) növekvő súlyára.
| |
A konferencia előadásai, változatos szempontokból, a megváltozó múzeumi szerepeket járják körbe.

| |
"IN BETWEEN"
A konferencia kísérőprogramja, a Moholy-Nagy László művészeti Egyetem hallgatóinak akciója, mely tükrözhetőség, utánzás, performativitás és pillanatnyiság súlyos fogalmait könnyíti mozdulatba az előadások alatt.
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Média Design Tanszéke
Témavezető: Szirtes János, tanszékvezető egyetemi tanár
Előadók: Rubi Anna Simkó Beatrix |
- vissza -
Lelkes Gergely festőművész •Július 2. – augusztus 31. | |
Tovább>>>
|
| |
Helyszín: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 15.
Bővebb információ a honlapon található.
|
Kulcsár Edina festményei Szeptember 3. – október 14. | |
Tovább>>> |
- vissza - |
|
|
Nyomtatás |
Ajánld az oldalt másoknak!
Minden jog fenntartva! 2005-2012 © Portal Internet Kft.
|
|